Rendkívül népszerű táplálkozási irányzat a magas zsír- és alacsony szénhidrátbevitelen alapuló táplálkozás, amit – akár tetszik, akár nem – nem lehet mindenkinél eredményesen alkalmazni. Bár számos táplálékkiegészítő alkalmazásához is ajánlják komplementer módon, illetve cukorbetegség, inzulinrezisztencia, Hashimoto-szindróma és más, autoimmun folyamatok táplálkozási kezelését is ilyen módon kívánják megoldani – újfent sablon módon kezelve a feladatot.
Tény, hogy azok, akik nem foglalkoznak a táplálkozásukkal, jelentősen több szénhidrátot – és azokat is elégtelen forrásból – visznek be, mint amennyire szükségük van. Itt a hátrányos hatás nemcsak a túl nagy mennyiségben rejlik, hanem a rengeteg adalékanyagban, tehát az ízfokozókban, állagjavítókban, tartósítószerekben stb. Nyilván ha ezek bevitelét jelentősen visszaveszi valaki, úgy rövidtávon gyors eredményt lehet elérni, de ilyen módszerekből igen sok van, nem ez fogja adekvát módon megmutatni, helytálló-e az ötlet vagy sem. Mindig hosszútávon derül fény arra, hogy az adott szervezet számára megfelel(t)-e. Az epekő sem egyik percről a másikra alakul ki. Vagy a túlsúly. Vagy a reflux és barátai. Minden következetes, rendszerszinten (táplálkozás a csecsemőkortól kezdve, szokások, gondolkodás, életmód stb.) elkövetett „munka” jele, amit nem lehet néhány hét alatt semmissé tenni azzal, hogy 60 gramm alá visszük a szénhidrátbevitelt és kész. Nyilván a negatív példák nem kapnak hangot, hozzám viszont eljutnak. Amikor hiába egy hónapokon át szenvedéssel és lemondással követett étrend, a várt eredmény elmarad vagy hamar visszajön, sok esetben betegséggel együtt. Táplálkozási oldalról nézve a diéta ezen formája mellett felsorakoztatott érvek rendkívül meggyőzőek – de két, az én olvasatomban alapfontosságú dolog mellett mennek el: a rendszerben való gondolkodás és az egyéni sajátosságok.
Az egyszerűség kedvéért két csoportra bontva a táplálkozási típusokat, megkülönböztetünk szénhidrát- illetve fehérjetípusokat, és ezeknek teljesen eltérő fehérje-zsír-szénhidrátigényük lehet. A szénhidráttípusok kevésbé tolerálhatják a nagymolekulájú (állati) zsírok bevitelét, az éhezést és a szénhidrátmegvonást. Itt nem arról van szó, hogy az illető akaratgyenge vagy hisztis, hanem a metabolizmusa úgy működik, hogy megfelelő ritmusban nagyobb mennyiségű lassúfelszívódású szénhidrátra van szüksége a megfelelő energiaszintért, gondolkodási képességért, aktivitásért stb. A fehérjetípusok viszont rosszabbul reagálhatnak a gyakori étkezésre, és nem megfelelő az alvásuk minősége sem, ha éhesen fekszenek le. Sőt, elegendő zsírbevitel nélkül nemhogy nem tudnak jóllakni, de az anyagcseréjük sem dolgozik megfelelő módon.
Ahhoz, hogy bátran bele merjünk vágni egy ilyen szélsőséges étrendbe, mint a ketogén irányzat, fontos valóban ismernünk a szervezetünk igényeit, illetve rendszerszinten is látnunk kell, hol és hová kell belenyúlni a táplálkozáson túl. Még egyszer szeretném kihangsúlyozni: a szénhidrátbevitel jelentős csökkentése sokaknál eredményt hozhat rövidtávon – de nem mindegy, milyen áron. Ne hallgass senki másra, csak a saját szervezetedre!
[vfb id=1]