Nem tudsz lefogyni, pedig már kipróbáltad az összes diétatípust? Imádsz enni, de utálsz koplalni? Szülés után vagy és nem jön össze semmi, hiába próbálod? Vagy egészségügyi problémád korlátoza súlycsökkentésben? Ezek azok a kérdések amiket a legtöbben feltesztek, mégsem találtok rá megfelelő válaszokat! Az én esetem sem mindennapi, hisz én is a kételyek és tévedések világában éltem, de ennek az anyagcsere-mérésnek köszönhetően megtanultam bízni.

2006-ban orvosi kivizsgáláson kellett részt vennem, mert minden nap gyomorfájdalmaim voltak. A vizsgálat során a következőket diagnosztizálták nálam: gyomra 2 cm-rel lejjebb van, mint az átlagembernek. A javallat szerint a jobb emésztés érdekében törzsemet bal, illetve jobb irányba kellene forgatnom evés alatt. Rendkívül életszerű, nemigaz? Ez a „rendellenesség” sajnos nagyon befolyásolta az emésztésemet, így ha felszedtem egy pár kilót, amit csak nagyon keservesen tudtam leadni. Ugye az ember nem figyel arra, hogyan ül, amikor éppen étkezik, így voltam ezzel én is. Sajnos az ételnek hosszabb ideje volt a gyomorban felszívódni, anyagcserém lelassult. Kellett igazi megoldás, olyan, ami segít a gyors emésztésben, javítja az anyagcsere folyamatokat, laktat, de mégsem hizlal, és ha délben egy jót ebédelnék, utána nem kívánnék ágyba bújni egy laza szunyára. Ekkor hallottam a Metodic-ról. A mérés fájdalommentes, az eredmény érthető, a magyarázat pedig elképesztő volt és akkor most beszélhetek az eredményről! 3. hete, hogy a hormonrendszeremhez igazított egészséges étrend szerint étkezem. Edzés mellett muszáj ennem, ha nem tenném 3. napra összeesnék a terhelés miatt. Naponta négyszer étkezem, este 8-kor is ehetek, ha úgy tartja kedvem, mert az én típusomnak például ez megengedett 🙂 Tehát az eredmény 3 hét alatt -5kg, ami lássuk be, enélkül nem ment volna, hisz próbálkoztam én is több éve. Mindezt elértem koplalás nélkül, olyanokat ettem, amiket előírtak nekem, finom, egészséges energiaforrások, és ha a listából valami nem volt ínyemre, ki tudtuk cserélni. Nem csalódtam, imádom, nem vagyok fáradt, jobb a kedvem, és még sorolhatnám… tehát nincs kizáró ok, csak kizárható gondolatok…!


[vfb id=1]