Tag Archívumok: fogyás

Négy elégedett és egészséges nő – mi a titkuk?

Az alábbiakban négy felnőtt nő történetével ismerkedhetsz meg, akiket egy közös cél és módszer is összeköt. Mindannyiuk célja az volt, hogy egészségesebbek, karcsúbbak, energikusabbak legyenek – ez mindannyiuknak sikerült is, hála a Metodic módszernek és kitartásuknak. Tóth Noémi: „Az anyagcseretípus-méréssel kapcsolatban teljesen meg vagyok elégedve az eredménnyel. A módszer hatásos, tökéletesen bevált számomra. Ugyan még […]

Lényegesen könnyebben…

Róbert fantasztikus eredményt ért el módszerünk segítségével. 40 kilogrammtól szabadult meg úgy, hogy nem koplalt, nem éhezett, nem veszélyeztette egészségét, épp ellenkezőleg, fittebb, energikusabb és boldogabb (!) lett, mint valaha. Mi csak gratulálni tudunk ehhez a nagyszerű eredményhez, nektek pedig azt ajánljuk, olvassátok el Róbert beszámolóját – rendkívül tanulságos! „Plusz kilók ellen vívott küzdelmem egész […]

A lelki tényezők szerepe a fogyásban

Mindig nagy örömmel olvassuk mindazok beszámolóit, akik nem csak jelentős sikereket értek el a mi segítségünkkel, de arra is vállalkoztak, hogy őszintén megosszák velünk érzéseiket, tapasztalataikat. Az alábbi sorokat egy nagyon kedves hölgy ügyfelünk – talán azt is mondhatjuk, hogy barátnőnk – vetette nekünk papírra. Szeretettel ajánljuk figyelmedbe! „Többszöri fogyás – évekig tartom a súlyomat […]

„Egyem meg! – Egyem meg?”

Sikerült újfent szaggatottan szednem levegőt egy televíziós reklám hallgatása során.. Csodaszerünk akár 8 kg fogyást ígért két hét alatt. Remek. Bevesszük, megvesszük, megesszük – és fizetünk – így is, úgy is. Fogyást? Honnan, miből, meddig? Nyilvánosan harcolunk a dohányzással szemben, de fel sem kapjuk a fejünket egy újabb fogyókúrás trendre, nem számolva annak káros hatásaival. […]

Sikersztori

„2011. januárjában részt vettem anyagcseretípus mérésen és azóta a személyre szabott étrend alapján táplálkozom. Eleinte nagy kihívást jelentett, hogy napi 4x tudjak étkezni a napi rohanás közepette, de mint tudjuk, minden csak szervezés kérdése, így meg is lett eredménye. Az egy évvel ezelőtti méréshez képest 10 kg-ot csökkent a súlyom és az életmódváltás, valamint az […]

Szuperkompenzálok!

Nem győzöm kapkodni a fejem, mennyi klassz és újabbnál újabb mozgáslehetőség van. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de ha minden edzésformát, amit hatékonynak mondanak, az előírt ritmusban végeznék, a hét 168 órájában ilyesmit kellene végeznem. Nem-nem, most nem a választást szeretném megkönnyíteni, inkább némi tudatosságot csempésznék a folyamatba. Szakképzett edzők és tudatos sportemberek számára […]

Videoblog – tinikori karcsúságot mindenkinek!

Zupkó „Promotions” Tomi döntött – belevág, megörökíti, példát mutat. Nyilvánosan – mindenkinek. A Pro-fitt Team döntött – segíti, végigkíséri, vezeti, támogatja – edzés és táplálkozás oldalról. Nyilvánosan – mindenkiért. 2012. június 04-én többhetes, közös „turnéra” indultunk Tamással, azaz azt szeretnénk, ha a kiinduló 125,7 kg-hoz képest 106 kg-ot mutasson a mérleg – szenvedés és éhezés […]

Tamás és az Xbody – a kezdetek

Talán azt gondoljátok: Tessék, íme egy újabb marketinges fogás, reklámszöveg stb. Tudom Srácok. Ha létezik a szkepticizmusnak metafórája, az Én vagyok. Olvasva a rendszerünkről talán színes-szagos léggömbnek tűnik – a pláne viszont az egészben az, hogy ez működik is. Nincs csodaszer, nem találjuk fel a kanálban a mélyedést, nem fedünk fel többévszázados titkokat. Nem. Csak […]

Újabb sikersztori egy kismamától!!!!

„Egy gyermek születése után az emberen óhatatlanul maradnak a fölös kilók. Nem volt ez máshogy velem sem. Két fiú édesanyjaként sokáig nem tudtam mit tenni a felesleg ellen, mindig elhatároztam, hogy gyorsan véget vetek ennek, de sajnos időhiany miatt csak tolódtak ezek a napok. Egyik nap találkoztam egy barátnőmnel az óvoda elott, és láttam hogy radikális átalakuláson ment át a […]

Életmódváltás a lényeg, Művészkém!

A Metodic és Tamás megismerkedése: Aki figyelemmel kíséri videóblogunkat tudhatja, hogy mit is jelent a gyakorlatban az „X” Élmény, azaz az Pro-fitt Stúdióban végzett izomstimulációs tréning. Most az „M”, vagyis Metodic élmény ideje. „Tankold szervezeted a megfelelő üzemanyaggal!” – Hangzik jelmondatunk. De vajon eddig Tomi honnan tudhatta, hogy mi a számára megfelelő üzemanyag? Segítek – sehonnan. Szükséges a megfelelő szakembertől segítséget kérni, mert […]