AZ ETI-SZTORI
Karalyosné Rácz Etelka ugyanolyan dolgozó családanya, mint a legtöbbünk. Illetve mégsem teljesen.
A történet elég régen kezdődött…
Az úgy volt, hogy egykorúak lévén már középiskolában tudtunk egymásról. Sosem volt nádszál alkat, de ezt hozta magával a családból. Felnőttünk, Etiből tanár lett, férjhez ment, szült két gyönyörű gyermeket és magát valahol nagyon elhagyta időközben, és 7-8 éve elhatározta, hogy megváltozik. Megkeresett, először csak közös edzéseket szeretett volna, de rövidesen világossá vált számára, hogy a táplálkozásának reformja nélkül szélbe hintett mag lesz a mozgásba tett energiája. Eljött mérésre, ahol kiderült, hogy frissen feltöltött fagyasztójának tartalma nem passzol a táplálkozási típusához, sem az addigi szokásai. Némi berzenkedés után Etelkánk csak nekifogott a változtatásnak, családszinten lecseréltek alapanyagokat, kontrollálták az étel mennyiségét – ami nem koplalást jelent – és a hormonális beállítottságának megfelelő mozgással elindultak a kilók lefelé.
Nem, nem fogyókúráról van szó, hanem olyan életmódról, ami a saját, genetikai beállítottságunknak leginkább megfelel, azt leginkább figyelembe veszi, ami Eti esetében egy SZÉNHIDRÁTBAN GAZDAG ÉTRENDET JELENT.

TEHÁT ETELKA SÚLYÁT, ENERGIASZINTJÉT, TELJESÍTŐKÉPESSÉGÉT, KONCENTRÁCIÓJÁT ÉS SÚLYÁT HOSSZÚTÁVON HÁTRÁNYOSAN BEFOLYÁSOLJA EGY SZÉNHIDRÁTMENTES/CSÖKKENTETT ÉTREND.

Teltek a hónapok, jöttek az eredmények és „hősünk” – mert lássuk be, pedagógus pálya és egy kétgyermekes családanya mindennapi feladatai mellett hősies kitartás kell mindehhez – metamorfózison ment át. Megváltozott az önbizalma, az öltözködése, a hajviselete.. Minden. Sokak példájává vált.

Aztán… újra ellazult picit. Nyáron nem esett jól a mozgás, egyre többször csúsztak vissza az életébe olyan élelmiszerek, amik nem jók neki, és ezzel párhuzamosan a kilók is.

Ami viszont nagyon pozitív volt és az ma is, hogyha ez megtörténik, Eti mégis tudja, hová kell életvitelszerűen visszatérnie. Elő tudja venni a mérési eredményeit, vissza tud térni a bevált rutinhoz, és tudja, hogy működni fog.

Mindannyiunkra jellemzők ezek a hullámzások, kinél így, kinél úgy. De alapvetően nem az határozza meg, hogy nézünk ki, hogy érezzük magunkat a bőrünkben, hogy mit eszünk karácsonykor, egy szülinapon, egy grillezés alkalmával, hogy milyen kúrával igyekszünk gyorsan formába lendülni, hanem az, hogy következetesen, a hétköznapokban hogyan cselekszünk.

Tehát kúrák helyett az irányított étrend hozhat hosszútávú megoldást mindenféle csodaszerek nélkül. Mert a csoda mindenkiben benne lakik.

Ha valóban változtatni és változni szeretnél, legyél te is Eti!

[vfb id=1]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük