Kedves ügyfelünk, Andrea véleménye a Pro-fitt csapat munkájáról. Nagyon örülünk sikereinek, és rendkívül büszkék vagyunk rá!

„Sziasztok!

Köszönetet szeretnék mondani nektek… sok mindenért.

Mielőtt megtaláltam a Metodic módszert, sok minden aggodalommal töltött el az életemben.

– Sajnos kb. 1,5 éve (!) nem tudtam végigaludni egy éjszakát sem, ebből következően a napjaim kissé enerváltan, fáradtan és energiátlanul teltek. Este, munka után alig vártam, hogy lefekhessek aludni, és végre pihenhessek. De jött az éjszaka, a felébredés, és újabb 1,5-2 óra ébren. Nem igazán láttam a végét…

– Szüleim mindketten magas vérnyomásos betegek (részben a túlsúly miatt is) és édesanyám néhány évvel ezelőtt óta súlyos cukorbetegségben is szenved.

– 10 évvel ezelőtt súlyos gyomorműtéten estem át, ezért a fogyás nagyon nehezen ment, mivel ha keveset vagy kevésszer ettem, fájt a gyomrom!

– A tinédzser lányomnak próbáltam magyarázni, hogy edzés előtt és után mit egyen, de a „kegyetlen” korszakban lévő gyermekem azt mondta, hogy „ha tudod, hogyan kell csinálni, miért…?” Ő nem mondta ki, de én tudtam, hogy arra gondol, hogy akkor miért nem csinálod? Miért vagy túlsúlyos?

Ez volt a végső döfés! Valamit tennem kell!

Aztán megtaláltalak benneteket és megleptetek az eredményekkel. Mivel elhatároztam, hogy kipróbálom ezt a módszert (elvégre mi baj lehet, semmi rossz nincs benne: zöldség, gyümölcs, hús, minőségi ételek és italok) már a mérést követő napon igyekeztem a számomra kedvező ételeket fogyasztani!

Meglepően gyorsan eredményeket tapasztaltam:

– A diéta második napjának délutánján a koffeinelvonás miatt fejfájás tapasztaltam, de ez egy koffeinmentes kávé után elmúlt! Azóta sem ittam koffeintartalmú kávét, és meglepő, de nem is hiányzik!

– De ami a legfontosabb, innentől kezdve VÉGIGALUDTAM AZ ÉJSZAKÁT!

Reggel pihenten ébredtem, és tele voltam energiával egész nap! Munka után kb. 10-15 perc alatt elkészítem a másnapi ételeimet és van erőm játszani a gyerekekkel, beszélgetni a férjemmel és csevegni a barátnőimmel!

Az, hogy még fogytam is, csak ráadás – bár őszintén szólva nagyon jól esik, hogy sokan megkérdezik, hogy mit csináltam magammal, hogy ilyen gyorsan, ilyen sokat fogytam- „Semmi különös, csak életmódot váltottam! A Metodic szerint táplálkozom és X-body-ra járok!”

És ez így telik nap, mint nap! Remekül érzem magamat!

Továbbra is folytatom azt a diétát, amit megbeszéltünk és elmondhatom, hogy a testsúlyom az induláshoz képest (ami csak 2 hónapot jelent) 9 kg-mal csökkent és a nyár végén már egyáltalán nem éreztem magamat a strandon egy kövér, 40-es nőnek, hanem inkább egy vidám, élettel teli, kiegyensúlyozott nőnek!

Szóval, köszönöm, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki és ha ténylegesen változtatni akar az életén, higgyen benne, csinálja és az eredmény nem fog elmaradni!”

[vfb id=1]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük