Mindig nagy örömmel olvassuk mindazok beszámolóit, akik nem csak jelentős sikereket értek el a mi segítségünkkel, de arra is vállalkoztak, hogy őszintén megosszák velünk érzéseiket, tapasztalataikat.

Az alábbi sorokat egy nagyon kedves hölgy ügyfelünk – talán azt is mondhatjuk, hogy barátnőnk – vetette nekünk papírra.
Szeretettel ajánljuk figyelmedbe!

„Többszöri fogyás – évekig tartom a súlyomat – majd megint visszahízok”-ciklus után gondoltam úgy, hogy megpróbálom a 90 napos programot, amit kínáltatok. Az korábbi tapasztalat volt, hogy egyedül nem megy, azaz kell valamilyen támogatás, rendszeres ellenőrzés, hogy a helyes szokások kialakuljanak, rögzüljenek.

Amiben veletek más volt, mint a korábban, hogy az étkezési és mozgási tanácsokon kívül a program része volt az is, hogy kiderítsük milyen lelki okok állnak a gömbölyded alkat hátterében. Nekem ez volt a legfájdalmasabb és leghasznosabb tapasztalat.

Ha csak az étkezési részt nézzük, akkor így 4 hónap után azt tudom mondani, hogy eddig maximálisan működik, egyenletesen fogyok. Természetesen odafigyelést, fegyelmet igényel, hogy csak azt egyem, amit lehet, ne többször és ne kevesebbszer egyek, mint számomra ideális. Tudatosan meg kell terveznem előre, hogy mi lesz a napi menü, nem lehet csak úgy bekapni valamit, ha megéhezem. Ami mégis könnyebbé teszi, hogy sok olyan étel közül válogathatok, amit amúgy is szeretek, a mennyiség elegendő, nem vagyok éhes, inkább csak a szemem kíván meg néha dolgokat, ami persze remek alkalom az önfegyelem gyakorlására.

Úgy gondolod, Neked is erre van szükséged?
Felesleges tovább várnod, jelentkezz ingyenes konzultációnkra!

[vfb id=1]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük